Az első évtizedek

A Chelsea FC-t 1905. március 14.-én alapították. A csapatot a Division 2-be vették fel, ami akkor a másodosztálynak felelt meg. A Chelsea a Stamford Bridge-en játszotta hazai mérkőzéseit, mely addig atlétikai pályaként funkcionált. A klub első játékosait a környék többi klubjától igazolták át. 1905. szeptember 2.-án játszottuk első mérkőzésünket, a Stockport County vendégeként. Ezt a mérkőzést 1-0-ra elvesztettük. A hazai debütálás szebbre sikerült, mert 5-1-re megvertük a Hull City-t 6000 néző előtt.

Hamar sikerült felkerülni az első osztályba, de ott nem értünk el jelentős eredményeket. Bár 1915-ben a bajnok Evertont búcsúztatva bejutottunk az FA Kupa döntőjébe, de ott a Sheffield United-től kikaptunk. A kupaezüstöt egy 1920-as bajnoki bronzérem követte, de az ezt követő évtizedek sem hozták meg a várt sikert. Ám ekkor elérkeztünk a klub fennállásának ötvenedik évéhez.

Az Aranykor

A Chelsea első bajnoki címét az 1954/55-ös szezonban szerezte, ezzel ünnepelve a jubileumi évfordulót. Mivel a Chelsea nyerte a bajnokságot nekik kellett volna indulni az európai kupaporondon, de az angol szövetség úgy döntött, hogy nem egyezik bele az indulásba, mert az időpontok ütköztek a bajnoki meccsek időpontjaival. A 70-es években igazi felkapott sztárcsapat volt a Chelsea, remek játékosokkal. Ezt az időszakot, az 1964-1972 közötti éveket tartjuk a klub aranykorának. A hatvanas évek elején a Division 1 alsóházában botladozott a csapat, sőt, az 1962/63-as szezont a másodosztályban töltötte. Szerencsére rögtön sikerült visszajutni, és a következő szezont már az első osztály ötödik helyén zárta a Chelsea. 1967-ben ismét bejutottunk az FA Kupa fináléjába, de ezúttal a Tottenham bizonyult túl nagy falatnak. 2-0-ra kikaptunk. 1970-ben azonban végre sikerült megszerezni a hőn áhított trófeát. A Leeds elleni döntő első mérkőzésén, a Wembley-ben 2-2-es döntetlen született, majd az Old Trafford-ban lejátszott megismételt meccsen 2-1-re nyertünk! Az FA Kupa-diadalnak köszönhetően bemutatkozhattunk Európában is. A következő évadban a KEK-ben indulhatott a csapat. A Chelsea ekkor vált hagyományosan jól szereplő kupacsapattá, ugyanis 1971-ben megnyertük a klub fennállásának első európai kupáját is. A Real Madrid elleni, athéni KEK-döntő is csak két mérkőzésen dőlt el. Az 1-1-es első meccs után az újrajátszott meccset 2-1-re megnyertük!

A klubvezetést megszédítette a hirtelen jött siker. A Stamford Bridge-et teljesen fedett, modern arénává akarták átépíteni, azonban a pénz szép lassan elfogyott. A Chelsea kénytelen volt megválni legjobbjaitól, és a sikercsapat nagyon hamar szétszéledt. A klub tönkrement. Se csapat, se új stadion. Az eladósodott Chelsea stadionját egy ingatlanfejlesztő-iroda vásárolta meg. Az 1974/75-ös szezonban kiesett a Chelsea a Division 1-ből, és az elkövetkező több mint egy évtizedet az első- és másodosztály között ingázva töltötte. Ekkoriban bontakozott ki igazán Angliában a futball-huliganizmus, melyben a Kékek tábora is élen járt. A hírhedt Headhunters (azaz Fejvadászok) nevű szurkolói csoportot az egyik legkeményebb brigádnak tartották Nagy-Britanniában, és ekkoriban a Chelsea neve összefonódott a balhékkal.

Ken Bates, a megmentő

Ebben a közel sem biztató helyzetben tűnt fel a klub megmentője, Ken Bates, aki 1985-ben vásárolta meg a klubot, 1 fontért! Az 1988/89-es szezon óta a Chelsea folyamatosan tagja az első osztálynak (melyet közben 1992 nyarán átnevezték Premier Ligává). Az új elnök harcba szállt a stadion tulajdonjogáért, és 1992-ben végleg vissza is szerezte azt. 1993 nyara fordulópontnak tekinthető a klub újkori történelmében - ekkor érkezett a csapathoz edzőként Glenn Hoddle. Az akkor 35 éves egykori Tottenham játékos külföldi légióskodásból tért haza, és újfajta szemléletet hozott magával Európából. Ekkoriban kezdődött meg a Stamford Bridge korszerűsítése, mely közel egy évtizeden keresztül zajlott. 1994-ben a Chelsea egészen az FA Kupa döntőjéig menetelt, azonban a Manchester United megállította őket (0-4). Mivel abban az évben az MU volt a bajnok, a kupa-ezüst KEK-ben való indulást jelentett. Csupán a későbbi győztes Zaragoza verte ki a csapatot az elődöntőben, ami az elmúlt évtizedek botladozásai után igen szép eredmény. 1995 nyarán igazoltuk le Ruud Gullitot, aki a Milan játékosaként igazi világsztárnak számított. Persze egy fecske nem csinál nyarat. A szezont a 11. helyen zárta a csapat. 1996 nyarán Hoddle elvállalta az angol válogatott irányítását, és az edzői teendőket Gullit vette át.

Az "európai" Chelsea

Ruud Gullit első lépésként leigazolta a friss BEK-győztes Gianluca Viallit a Juventustól, így már két nemzetközi sztárja volt a csapatnak. A holland mester első szezonjában (1996/97) rögtön meg is nyerte az FA Kupát (Chelsea - Middlesbrough 2-0), így ő lett az első külföldi menedzser, aki begyűjtötte a rangos angol trófeát! 25 év után ez volt a klub első kupagyőzelme! A szezon végén hatodik lett a Chelsea, mely a Premier Liga bevezetése óta a legjobb helyezés volt.

1998 februárjában azonban váratlanul menesztették Gullitot - állítólag problémák voltak közte és a klubvezetés között -, és Vialli ült le a kispadra, játékos-menedzserként. Az olasz folytatta a megkezdett munkát, és ő emelhette magasba 1998 tavaszán a Liga Kupát és a KEK-trófeát is. Az 1971-es diadal és az 1995-ös elődöntő után ismét remekül szerepeltünk az európai kupában. A döntőt Stockholmban játszották, ahol Zola góljával 1-0-ra vertük a Stuttgartot. Ekkorra már jelentősen átalakult a játékoskeret. Az angol futballisták (Spencer, Stein, Rocastle) helyett légiósok érkeztek. A minőségi igazolások mellett sok "statiszta" is érkezett a klubhoz, akik egy-két szezon után továbbálltak. A helyzet odáig "fajult", hogy a Chelsea volt az első olyan csapat, melynek kezdőcsapata 11 külföldiből állt (ez persze csak ritkán fordult elő, hiszen a csapatkapitány Wise mellett Le Saux és Clarke is alapembernek számított). 1998 nyarán a klub megnyerte az Európai Szuperkupát is - melyet a BEK és a KEK győztese vívott - a Real Madrid ellen. Az 1999/2000-es szezonban a klub története során először a Bajnokok Ligájában is játszhattunk, a megemelt létszámnak köszönhetően. Több emlékezetes mérkőzés után a Barcelona ellen estünk ki a negyeddöntőben. 2000 tavaszán újabb FA Kupa-győzelmet ünnepelhettünk (Di Matteo góljával 1-0 az Aston Villa ellen). Vialli utolsó trófeája a 2000 augusztusában, a Manchester United ellen elhódított Charity Shield volt (amolyan szuperkupa az előző évi bajnok és a kupagyőztes között). Alig telt el pár forduló a 2000/01-es szezonból, amikor menesztették a kopasz edzőt. A hivatalos indoklás szerint elveszítette a játékosok bizalmát. Vialli közismerten jóban volt a játékosokkal, és talán épp a túlzott "haverkodás" okozta a vesztét.

Ekkor érkezett a klubhoz az olasz Claudio Ranieri, aki korábban olasz és spanyol csapatoknál dolgozott. A szimpatikus mester négy évet töltött a Chelsea-nél. Bár nem sikerült trófeákat nyernie, sikerült megszerettetnie magát a szurkolókkal. 2002-ben bejutottunk ugyan az FA Kupa-fináléba, de sajnos kikaptunk az Arsenaltól. Az új évezred elején "csak" az UEFA Kupában tudtunk indulni, és többször is kínos vereségek után estünk ki (a svájci St. Gallen vagy az izraeli Hapoel Tel-Aviv ellen). A 2003/04-es évadban azonban ismét a BL-ben szerepeltünk, és még tovább jutottunk, mint az első próbálkozáskor. A negyeddöntőben hatalmas csatában kivertük az Arsenalt, de az elődöntőben nyerő állásból buktunk el a Monaco ellen. Ez volt Ranieri utolsó "sikere", hiszen a kieséskor már sejteni lehetett, hogy új edző érkezik a Stamford Bridge-re.

Az Abramovich-éra

A kétezres évek elejére a klub a folyamatos túlköltekezés miatt közel 80 millió fontos adósságot halmozott fel. A külföldi sztárok fizetése, a stadionépítés és az aréna mellé épített hotel fenntartása komoly pénzt igényelt (jellemző példa, hogy a "nagybevásárlásról" híres Chelsea 2002 nyarán egyetlen játékost igazolt, és őt is ingyen). Még Ranieri edzőssége alatt, 2003 nyarán vásárolta meg a klubot egy orosz milliárdos, Roman Abramovich. Érkezésével egy csapásra megoldódtak a problémák, és az adósság törlesztése mellett számos új sztárjátékost is igazoltunk. A 2004-es bajnokság végén menesztették Ranierit, bár a csapat 2. lett az Arsenal mögött. A kispadra az elmúlt években feltűnt, friss BL-győztes portugál José Mourinho ült le. Bár hozott magával egy kis "portugál-különítményt", a "légiós-Chelsea" képe már a múlté, hiszen az alapemberek között számos brit játékos szerepel (a csapatkapitány Terry, Bridge, Lampard, Cole, Duff). A 2004/05-ös szezonban helyet cserélt a Chelsea és Arsenal az első két helyen. A Chelsea megnyerte történetének 2. bajnoki címét. A bajnokságban 95 pontot gyűjtöttek és 12 pontot vertek a 2. Arsenalra. Ugyanebben az évben megnyerték még a Ligakupát is. Nyáron újabb nagybevásárlást csináltak. Jött Essien, Wright-Phillips és Del Horno illetve Crespo visszatért a kölcsönből. A szezonnyitó Community Shielden 2-1-re megvertük az FA-kupa-győztes Arsenalt Drogba 2 góljával. Most 2006-ban pedig újabb bajnoki címet ünnepelhetünk. 91 pontot gyűjtöttünk és 8 ponttal előztük meg a második Manchester Unitedet. Ez volt a klub történetének 3. bajnoki címe.

A klub 2005-ben ünnepelte 100. születésnapját, bár a klubvezetés a következő, 2005/06-os idényt nevezte ki Centenáriumi Évnek.